Az új megszállottság kezdete

A gipszes kezű fiatal srác este érkezett meg a motorral. A kölcsönzős fia volt. Valami motoros esztelenségben törte a kezét. Egy tajvani gyártmányú, négyütemű, léghűtéses ötvenest hozott – már amennyire én akkoriban, 2007 nyarán értettem a motorkákhoz.
Már a készülődés leírhatatlan eufóriát okozott. Bepakoltam az ülés alá, felhúztam a sisakot, elfordítottam a kulcsot, majd megnyomtam az önindító gombját. A kis ötvenes motorja felpörögött, a benzinszint mutatóóra kifordult, a tartály színültig tele – mintha nem is a „FUEL”, de a „KALAND” szintjét mutatta volna.

Azt hiszem, ebben az egész őrületben a korlátlan szabadság érzete volt az, ami először igazán megfogott. Biciklis múltamban meghatározó élmény volt maga a felfedezés. A felfedezéshez pedig komoly távok párosultak. Állandóan távolabb és távolabb, túl a dombokon, a következő kanyar után… Hajtott a kíváncsiság, mit láthatok még ott. Az erőfeszítés soha nem tántorított el. Sokkal nagyobb áldozatot követelt azonban az idő. Az idő, amiből iskolás koromban bőven volt, a munkás korszak beköszöntével azonban az idő lett a legnagyobb akadály. Találnom kellett egy megoldást, ami rövidebb idő alatt lehetővé teszi a kiszemelt távolságok legyőzését. Mindamellett fontos volt, hogy megmaradjon a két kerék által nyújtotta szabadság és természethez való közelség. A megoldáshoz a motorka állt a legközelebb. Idővel azonban motorka sokkal többet kezdett jelenteni. A szépség szinonimája lett, a korlátlan szabadság jelképe, a rugalmas és kényelmes világjárás egyik nélkülözhetetlen eszköze.

(nagyítható)

(nagyítható)

Akkor 2007-ben – Horvátországban - átkompoztam Makarska város kikötőjéből Brač szigetre. Magammal vittem a kis ötvenest is. Sumartinban szálltam le a kompról és egy őrületes szépségű panoráma szerpentinen motoroztam el Bolba. Megfürödtem a Zlatý Bol (magyarul: "aranyszarv”) kavicsos nyelvnél, mely úgy 200 méterre nyúlik be a tengerbe. A helyiek elbeszélése szerint ez Bol leglátványosabb természeti kincse és az áramlatok változásával lassan görbül a csúcsa jobbra-balra, mint egy ostor. Innen a sziget túlsó oldalára, Pučiščeba motoroztam át.

Emlékszek, amikor hasonló meredek szerpentineket tekertem meg, a hőségtől és az izzasztó erőlködéstől a környező táj szépségére és nagyságára alig bírtam összpontosítani. Az út szélén egyensúlyozva a gyakran 40-50 kilós bringával volt mit csinálni, hogy önerőből feljussak. A motorkán viszont csak húzni kellett a gázt és közben teljes mértékben tudtam figyelni a vidékre. Méreténél fogva akármelyik kis pihenőhelyen pikk-pakk megálltam és már készültek is a fotók az ülésből. Ez nagyon megtetszett.

Brač sziget túloldalán, Supetar városból indulnak a kompok Splitbe. Itt fordultam meg, és a sziget hegyvidékes belsejében motoroztam Sumartinig – a kikötőbe -, ahonnan komppal újból Makarskába jutottam. Sikerült megtennem 150 kilométert és állíthatom, a nap végére éppoly fáradt voltam, mintha ugyanennyit tekertem volna le. Ennyi szerpentint egy nap leforgása alatt azonban lehetetlenség lett volna letekerni.

Életem első motorkás túrája örök emlékként fog élni emlékezetemben, és bizony igaz az, hogy gyakran egy szikra is elég, hogy az ember elinduljon egy új megszállottság – az én esetemben a motortúrázás - útján.